Ki a főnök?

Van az úgy, hogy nehéz, hogy nehezebb, mint általában.

Egyszer csak reggel a kevésbé jobb lábbal kelsz föl, és valahogy semmi sem úgy jön össze, ahogy annak lennie kellene, de legalábbis minden félre sikerül.

Nem szól az ébresztő, elfogyott a kedvenc péksütid, hideg a kávé, hosszú sorokban tötyögnek előtted az emberek, elkésel a munkából, épp ma reggel akar a géped teljes frissítést végezni, miközben a határidő ott lebeg fölötted, mint Damoklész kardja, a főnököd is a nyakadon ül, a párod/a férjed/ a barátod/ a gyereked/az anyád/az apád is épp most szeretné a legújabb elvárás halmazát rád borítani, miközben a fejed majd szét robban, a gyomrod kavarog, talán már lázad is van és legszívesebben ki sem keltél volna az ágyból, de ugye a kötelesség, az kötelesség…. Totál káosz a nap, egy reményed van, hogy egyszer ennek is vége lesz és talán egy élethossznak tűnő 16-18 óra után összeeshetsz az ágyadban és reményvesztetten kezdheted másnap az ébredést követően az újabb remek napot. Ismerős? Megvan az érzés? 

Most, hogy szinte egész nap sötét van, jön a hideg, óhatatlanul is belecsúszunk a kilátástalan életérzésbe. Demotiváltság, depresszió, nulla életkedv. Mindez „pusztán” a környezetünk hatása. Mert bizony szükségünk van a fényre. Szükségünk van az átmelegítő energiákra.
De valóban „pusztán” a környezetünk hatása?

Hogyan lehet elkerülni a szokásos „téli depressziót” és a gyakran vele együtt járó fizikai tüneteket?

Mondanám, hogy nagyon egyszerűen, de akkor hazudnék. Leírva egyszerűnek tűnhet, és remélem legalább leírva fog egyszerűnek tűnni, de a végrehajtásban van mindig a trükk, ott rejtőznek a „csapdák”.

Máris elmondom neked, mi a titka annak, hogy akár naphosszat sötét, akár naphosszat világos van, akármilyen évszak, akármilyen bolygóállás, te jól tudd érezni magad.

A titok pedig nem más, mint TE, a te belsőd, a te hozzáállásod és a te energetikád. Bizonyára sokszor, sokaktól, sok helyen hallottad már ezt…

Máris elmagyarázom, hogyan értem:

Ha te jól vagy, egyensúlyban önmagaddal (ezáltal egyensúlyban a világgal is), akkor nincs az a külső hatás, ami ezt le tudná rombolni.

Sőt, továbbmegyek: nem jutnak el hozzád romboló hatások, mert már nincs rájuk szükséged. Kezd érdekes lenni? Érdekel hogyan élj olyan életet, amiben nem érnek el a romboló hatások? Olvass tovább!

De mindenekelőtt tisztázzuk:

Miért lenne szükséged romboló hatásokra? Kérdezheted, jogosan.

Természetesen ez nem tudatos folyamat, és nem is a mazochizmusra szeretnék kilyukadni, hanem arra, hogy a fejlődésünk, az életünk része, hogy mindig éppen azt kapjuk, amire szükségünk van. Amire szükségünk van ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, hogy tapasztaljunk, hogy fejlődjünk.

Az, amire épp szükségünk van, az éppen az, amit legbelül, a tudatalattink legmélyén szeretnénk. Ez természetesen a legritkább esetben azonos azzal, amit a tudatos részünk szeretne. És itt kezdődik a „játék”, mikor érthetetlen módon keveredünk olyan szituációkba, olyan emberek közé, amikre és akikre a tudatos énünk egy porcikája sem vágyik, miközben valójában épp a legtökéletesebb dolgot kaptuk az élettől (azaz valójában magadtól, de erről majd később, egy másik bejegyzésben).

Jön a fájdalom, a szenvedés, a düh, az elutasítás, majd az elemzés, a kérdések, és ekkor, mikor már eléggé fáj, elindul valami odabent, amit fejlődésnek hívhatunk, valójában elkezdjük felengedni az információkat a tudattalanól fel a tudatosba. Olyankor, amikor már nincs mit veszítenünk, kinyitjuk a kapukat, és beengedjük a valóságt. Éppen annyit, amennyivel meg tudunk birkózni.

Mi történik? „Egyszerűen” csak azt kapjuk, amire akkor ott épp szükség van. Fontos: még véletlenül se keverd össze azzal, amit megérdemelsz! Az, hogy mit érdemelsz, az egy egészen más tészta. Kapcsolódik ahhoz, hogy kiket vonzol be, de semmi esetre se keverjük össze azzal, amire szükséged van. Az, hogy mit érdemelsz, kifejtésre kerül a következő bejegyzésemben.

Tehát, elindul a fejlődés, mert már eléggé fáj ahhoz, hogy változtassunk. Itt szeretném megjegyezni, hogy bár az ember sajátja, hogy ragaszkodik az állandóhoz, nem kötelező megvárni az eléggé fáj pillanatot ahhoz, hogy változtassunk. 😉 Rémisztő elhagyni a komfortzónát, de hidd el, még rosszabb megvárni, hogy kirugdossanak belőle. Biztos vagyok benne, hogy jó néhány rázós, fájdalmas fordulaton vagy már te is túl és pontosan érted, mire gondolok…

A fejlődés elindulásának a pillanatában kinyílik az ajtó, a hatalmas boldogság kapu, amin be tudsz sétálni. Látványosan beindulnak az öngyógyító folyamatok, feltéve, hogy hagyod. Esetleg még a megvilágosodás is szóba kerül, de mindenesetre egy-egy miértre hirtelen beugrik a válasz. Ezek a hirtelen beugrások azok a pillanatok, mikor hagytuk, hogy a tudatalatti „szóhoz jusson”, azaz felengedtük az információt a tudatos részünkbe.

Ezek az információk rendkívül hasznosak, hiszen utat mutatnak, segítenek feldolgozni az eseményeket, segítenek fejlődni, továbblépni. 

Minden egyes információ morzsa, érzés, érzelem közelebb visz ahhoz az állapothoz, amiben rájössz, nem a külvilág irányít téged, hanem te magadat. 

Minden szinten! 

Amikor eljön a teljes felelősségvállalás önmagadért, a tetteidért, a gondolataidért és a lelkedért, amikor rájössz és a legmélyebb szinteden is bevésődik, hogy minden, de valóban minden, ami csak történik veled, az általad történik, érted történik, onnantól kezdve nincs az a külső körülmény, ami a kedvedet szegheti, hacsak te nem döntesz úgy, hogy szomorkodni akarsz.

Onnantól kezdve mindez, a külvilág, az események illúziónak fog tűnni, a teremtésed egy-egy szeletének, melyről eldöntheted, hogy tovább táplálod, azaz fenntartod, vagy kivonod belőle az energiádat és ezáltal megszünteted.

Pontosan ugyanezen mechanizmus útján fejlődsz vagy stagnálsz. Szenvedsz vagy boldog vagy. Hízol vagy lefogysz…stb. Mind-mind a te szuverén döntésed alapján történik veled.

Ez akkor is így történik, ha tudsz róla és akkor is, ha nem.  Minden ember rendelkezik a teremtés képességével.

Kedvenc példáim a hipochonderek: sok-sok évvel ezelőtt volt egy tüneményes kollégám, aki vállaltan hipochonder volt (tudta magáról, és ha nem is volt teljesen büszke rá, azért mindenkinek mesélt róla), imádott orvosokhoz járni, és a különböző gyógyszereket beszedegetni. Persze, a fájdalom részt nem élvezte, vagy a pánikot, ami ezekkel járt, de mikor végre mehetett az orvoshoz, felragyogott az arca. Akkoriban sokat beszélgettünk róla, és akkor ütött szöget a fejemben: ugyan, hogy is van ez? Ha a hipochonderek képesek pusztán az akaratukkal betegségeket kreálni, nem lehetne ezt fordítva is? Persze, a hipochondriát, mint pszichés zavart elnagyoltam, de nem is ebben van most a lényeg, hanem abban, hogy

a belsőd, még csak a puszta tudatod is csodákra képes, képzeld el, mire lehet képes a tudatalattid?

És bizony ebben van a lényeg. Annak a felismerésében, hogy te, bizony TE alakítod a sorsod. Te döntöd el, hogy jó napod vagy rossz napod lesz. Jöjjön bármi is, és amint ez minden porcikádba bevésődik, egyszer csak azon kapod magad, hogy megszűntek a romboló tényezők is körülötted.

Mi az, ami segít ebben? Az, ha közvetlenül elkezdesz kommunikálni a tudatalattiddal, ha nem várod meg, amíg fájdalmak során cseppenként juss hozzá az információhoz, hanem irányítottan, céltudatosan, amikor Neked tetszik. Ehhez pedig nem kell más, minthogy elkezdj meditálni. Merülj el a legbensőbb énedben, és tudd meg, mi az, ami támogat téged, mi az, ami már nem, és kezdődhet is a boldog élet, legyen akár sötét, akár világos. 😊

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük